A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Ritkán mért magas vízállás volt a tatai Öreg-tóban

Aszályban, szárazságban mit nem adnánk egy kicsit több vízért! Hányan sóhajtanak mostanság így a magas vizet látva, amely általában 150-185 centiméter szokott lenni, most pedig elérte a 258 centimétert. Vagyis két és fél métert meghaladó a tó vize az Öreg-tóban. Talán nem mindenki tudja, hogy hazánk egyik legrégebbi mesterséges tavának nevében az öreg szó eredetileg nem régit, hanem nagyot jelentett. Most ez szó szerint is így van! A megye tavai másutt is csordultig teltek május 17-ére, azóta izgatottan kémlelik őket a civilek és a szakemberek.

 

Nincs hova leengedni a feleslegesnek tartott mennyiséget - számolt be a helyzetről dr. Galambos Imre, a Komárom-Esztergom megyei védelmi bizottság titkára, irodavezető. A megye területéről szólván elsőként minden érintett a köszönetet említette az összefogásért, a hivatásosok és önkéntesek munkájának összehangolásáért. Galambos Imre május 21-iki tájékoztatása szerint komolyabb védekezési munkákra 21 településen volt szükség, kilenc helyütt 34 személyt telepítettek ki. A megfeszített mentésnek köszönhetően nem került sor többre, a katasztrófavédelem, a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok, egyesületek, a vízügyi szakemberek és nem utolsósorban a civilek hathatós és aktív közreműködése nyomán.

 

Május 21-ére a településeken a patakok és tavak vízutánpótlása és vízszintje jelentősen csökkent, a nyúlgátak és egyéb ideiglenes védművek elbontása Ácson, Nagyigmándon, Tárkányban, Bakonybánkon és Ászáron megtörtént. Bakonybánkon és Dömösön fertőtlenítettek az ÁNTSZ útmutatása szerint. Galambos Imre nyomatékosan felhívja az érintettek figyelmét a vis maior igények benyújtására! A védekezési költségek és az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokban esett károk megtérítésére igen szoros határidő áll rendelkezésre! A Közép-dunántúli Államigazgatási Hivatal munkatársai hathatósan vesznek részt ebben a feladatban.