Az idős otthonlakók mindennapjait szépítik meg a felújítással, komfortosítással

A Tata Kistérségi Időskorúak Otthona, mely a tatai Fényes fasorban szolgálja idős lakóit, rövidesen megújul. Két pályázat keretében mintegy százötvenöt millió forint áll rendelkezésre, hogy a külső és belső felújításokat, eszközbeszerzéseket megvalósítsa az otthon vezetése. Ebből az összegből közel százharminchét millió forint a támogatás, tehát a kistérségnek, illetve a tatai önkormányzatnak „csupán” tizennyolcmillió forint saját erőt kell biztosítania.

 

- A két pályázatot egyben kezeljük. Az otthon felújításának ez az első lépése, ez már őszre elkészül. A későbbiekre tervezzük a Kocsi utcai épület felszabadítását azzal, hogy egy új szárnyat hozunk itt létre – tájékoztatott Michl József polgármester.

 

A polgármester elmondta még, hogy jelenleg folyik a kábeltelevízió bekötése az épületbe, így az időseknek lehetőségük lesz több tévécsatorna közül válogatni.

 

A projekt nemcsak az épület- és tetőfelújítást érinti, hanem olyan eszközbeszerzéseket is tartalmaz, melyek az itt élők életminőségének javítását szolgálják. Például masszázságyat, színterápiás gyógylámpát és olyan végtag-tornáztató gépet is vásárolnak, melyet az agyvérzéses és mozgásszervi betegek rehabilitációjában használnak rendkívül jó tapasztalatokkal. Tervezik az alapszintű internettanfolyam elindítását, hogy a családtagokkal ily módon is kapcsolatot tudjanak tartani a lakók.

 

- Jelenleg kilencvenhét embert látunk el, és a munkálatok idején is meg kell oldanunk az elhelyezésüket. Csak néhányan fognak itt maradni, a lakók egy részét a Kocsi utcai otthon, másik részét pedig a Kapucinus rend fogadja be, de a biztonságukat garantáljuk – mondta el Magó Ottó intézményvezető.

 

A tervek szerint szeptember 15-re befejeződik az épület rekonstrukciója és a lakályos körülmények mellett szeretetteljes légkörben élhetik mindennapjaikat az idős lakók.