A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Birtokba vették a gyerekek a megújult Keszthelyi utcai játszóteret

Teljesen megújult Tatán a Keszthelyi utcai játszótér, melynek felújítási munkálatai nyár közepén kezdődtek el.

Az augusztus 25-én átadott játszótérnek különleges, színes gumiburkolata van,  melyen a víz, a zene és a virág szimbólumai láthatóak. Emellett az újjáépítés nyomán helyet kapott egy mászókombináció, egy bölcsőüléses és egy lapülőkés hinta, egy forgó, egy libikóka és egy 3x3-as homokozó is. A homokozó fölé napvitorla került, s a helyszínen megújult a vízvételi lehetőség is, ami nagy segítség a meleg nyári napokon.

A körzet önkormányzati képviselője Robozné Schőnfeld Zsuzsanna és Purgel Zoltán alpolgármester közösen kezdeményezték a tatai játszóterek korszerűsítését, így került sor most erre a helyszínre. Michl József polgármester az átadáson elmondta: - Az önkormányzat saját erőből, 18 millió forintból építette át a játszóteret, amely hamarosan még tovább szépül, ugyanis az új  tanév megkezdése után a Talentum Iskola diákjai színesebbre festik majd a padokat és a rugós játékokat. A városvezető külön köszönetet mondott a helyszínen Páhi Cecília kertépítő és zöldfelület fenntartó szakmérnöknek a tervezésért, a Kobold 2003 Kft.-nek a kivitelezésért, valamint a Tatai Városgazda Nonprofit Kft.-nek az előkészítési munkákért.

Városunk játszóterei mind kialakításukat, mind pedig felszereltségüket tekintve számos korszerűsítésen estek át az elmúlt években. Többek között újjáépült a Bartók Béla úti lakótelep játszótere, befejeződött egy új játszótér megépítése a Dadi út 22. szám alatt, az Építők parkjában pedig tavaly egy öntött gumiburkolatos gyermekjátszótér és egy kamaszjátszótér is létesült.