A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

I. Mikoviny Sámuel vizek és zöldfelületek program

A XIX. század előhírnökeként, korát többszörösen megelőzve, üstökösként alkotott maradandót Mikoviny Sámuel (1700, Ábelfalva–1750, Trencsén). Jelentőségét, nagyságát a természettudományok és a technika történetében még ma sem lehet pontosan felmérni. Latin és német nyelvű tanulmányai a bányászat, a kohászat és a kartográfia területén egyaránt példamutatók. Ő vetette fel a topográfiai térképek készítésének szükségességét. Korai halála miatt nagyszerű terveinek csak a töredékét tudta megvalósítani, mégis történelmünk kiemelkedő tudósaként, mérnökeként tartjuk számon. Tájrendezési szempontból egyik jelentős tevékenysége a tatai Nagy-tó és a Cseke-tó szabályozása. 1746-ban gr. Esterházy József felkérésére felmérte és elkészítette a Tata, Almás és Szőny közötti terület csatornázási tervét. A Mikoviny-ároknak nevezett csatorna a mai napig őrzi nevét.

Alapos tanulmányozás és gondos, hidraulikai számítások után ma is korszerű javaslatot fogalmazott meg Esterházy József volt országbíró számára. Esterházy a kincstár beleegyezésével (ugyanis a mocsár nagyobb része almási terület, akkor királyi birtok volt) bízta meg ezzel, majd Mikoviny irányítása mellett nekiláttak a kivitelezésnek. A munkálatok 1747-ben készültek el, korabeli feljegyzések szerint nemegyszer katonai segítséget kellett igénybe venni, ugyanis az érintett vízimalom-tulajdonosok, akiknek malmát a mocsárvizek hajtották, a jobbágyokat fellázítva elrontották a földműveket, és visszatemették az átvágásokat. Ekkor csapolták le a füzitő–szőnyi ún. Fekete-ér mocsarait is. Mikoviny a mocsarat tápláló Által-ér–Öreg-tó vizét jobbra, az almási dombvonulat peremén, míg a Fényes-források vizét balra, Naszály irányában szintén a dombok lábánál mesterséges mederben vezette el. Az így utánpótlás nélkül maradt mocsárvizet temérdek ágból álló csatornahálózat gyűjtötte össze, és vezette a Dunába Almás felett. Ezért nevezik a Fényes-patakot más néven Királyné árkának, míg a mai Által-eret Kühtreiber-pataknak („Tehénhajtó” pataknak), utóbbi ugyanis a Tatáról Almás felé, az ottani dunai nagy rév irányába tartó marhahajtó úttal párhuzamosan haladt. A kincstár a rá eső részt fedezte. Tata klímája egészségesebbé vált, megváltozott. 1751-ben Mária Terézia a Dunán hajózva Almásnál partra szállt, és „bőrös csézán” végighajtatva a falun személyesen is megtekintette a lecsapolt területeken virágzásnak induló gazdálkodást.

Mikoviny a ma ismert, „csak” az adottságokat rögzítő térképkészítésen messze túlmutatóan járt el. Adatokat szolgáltatott a múltra, az akkori jelenre és a jövőre. A múltat főleg az építészeti emlékek bemutatásával érzékeltette. A jelennek a táji adottságokat és azok hasznosítási lehetőségeit tárta fel. Célja volt „ugyanakkor megmutatni azt is, hogy az egyes vidékek miben szenvednek hiányt, és hogyan lehetne azt felszámolni”. A jövőre vonatkozóan az előnyösebb feltételek megteremtésének lehetőségeit kívánta bemutatni. Ezek „a szántóterületek növelése, felújítása, a vizek lecsapolása, a száraz vidékek öntözése, az árvizek elhárítása, malmok, üzemek” építése, az úthálózat fejlesztése, a „természetes kincsek haszonnal való feltárása”. Két és fél évszázaddal később a szakterület a múlt, a jelen és a jövő bemutatását tájvizsgálat, tájértékelés és tájrendezési, területfejlesztési megnevezéssel jelöli. Mikoviny gondolatai ma is időszerűek, a Magyary-terv jelen fejezetének vezérfonalául szolgálhatnak.