Sikeres az önkormányzat üzleti reggeli sorozata

Június 21-én a harmadik találkozóval folytatódott a Piarista Rendházban a Humánszolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában elnevezésű EFOP-1.5.2-16-2017-00043 azonosítószámú projekt munkáltatói fórumsorozata az önkormányzat szervezésében.

 

Az idén tavasszal elindult projekt a térségi foglalkoztatók vezetői számára üzleti reggeli formájában közvetlen találkozókon ad lehetőséget arra, hogy a KKV szektorban (kis- és középvállalkozások) jelen lévő globális folyamatokra és kihívásokra adandó válaszok eszközrendszerének bővítésével segítse a tatai vállalkozókat.

Az előző üzleti reggelin a toborzásról, kiválasztásról volt szó, akkor a vállalkozások képviselőinek kérése az volt, hogy következő alkalommal a munkaerő megtartásáról beszéljenek, valamint arról, hogyan lehet megtalálni a megfelelő képzettségű munkaerőt úgy, hogy a munkáltatóknak ne egymással kelljen ezért versenyezniük. Ditzendyné Frank Mariann, a HROD Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ ügyvezetője, a júniusi találkozó egyik előadója a helyszínen elmondta: - a munkaerő megtalálásának problémája manapság általános, és nem csak a vállalkozóknak okoz fejtörést, hanem a közszférának is. A nagyobb vállalatok rugalmasabban tudnak változtatni, új módszereket bevezetni, a kisvállalkozásokat, intézményeket azonban komolyabban érinti az utánpótlás megtalálásának kérdése. Ezért a tatai találkozón az atipikus foglalkoztatás formáiról és előnyeiről hallhattak tájékoztatót az érdeklődők. Ezek a foglalkoztatási formák azok számára is vonzóak lehetnek, akik például kisgyermeket nevelnek, vagy már nyugdíjba vonultak, de még szívesen dolgoznának.

Az üzleti reggeli sorozat nagyon jó tapasztalatokat hoz, a megjelent vállalkozók visszajelzései pozitívak, érdekesnek és hasznosnak találják a témákat, melyek közül továbbra is a legfontosabbak számukra az új, szakképzett munkaerő felkutatásának és megtartásának módszerei.