A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Az emberformálás csodája – köszönet Tata pedagógusainak!

Tata Város Önkormányzata a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban rendezte május 31-én az idei pedagógus napi ünnepséget.

 

Városunkban már hagyomány, hogy a Tatán tevékenykedő összes pedagógust, valamint az őket segítő munkatársaikat is évről-évre felköszönti az önkormányzat, s a már nyugdíjas éveiket töltő kollégák szintén meghívást kapnak az ünnepségre. Michl József polgármester az esemény helyszínén elmondta: - Azt a szolgálatot köszönjük meg ilyenkor, amit a pedagógusok az egész tanévben végeztek, és azok helyett különösen is szeretnénk köszönetet  mondani, akik elfelejtik ezt megtenni, vagy kevésbé figyelnek a gyermekeikre, hiszen az ő esetükben különösen erős bástya a tanár, a tanító, mert még a szülőt is pótolnia kell egy kicsit. Csodálatos dolog az emberformálásban, a teremtésben részt venniük a pedagógusoknak, ezért kívánom nekik, hogy érezzék nagyon jól magukat a munkájukban, végezzék azt minden nap boldogan. Isten éltesse minden tatai pedagógusunkat és a családjaikat is, akik szintén sokat vállalnak mögöttük – fogalmazott a városvezető.

Az ünnepségen Vereckei Judit, a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója is köszöntötte a megjelenteket. Vereckei Judit a sportcsarnokban úgy nyilatkozott: - A pedagógusok esetében soha nem munkáról, hanem hivatásról beszélünk, hiszen a gyerekek oktatása és nevelése igazi küldetés. Az évek múlásával nem lett ugyan egyszerűbb a helyzetük, de a Tatán és a tankerületben dolgozó szakemberek példamutatóan megállják a helyüket.

Az ünnepségen idén is külön köszöntötték a színes diplomás és nyugdíjba vonuló pedagógusokat. 2019-ben elismerésben részesült:

- Petrás Lajosné aki idén gránitdiplomás,

- Gesztesi Lászlóné valamint Takács Istvánné, akik az idén vasdiplomások,

- Lehotzky Gézáné és Hajnáczky Dénesné gyémántdiplomások,

-az aranydiplomás Farkasdi Lászlóné, Maráz Lászlóné, Martina József Simon, Mészáros Andrásné és Tóth Lajosné.

Nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték:

- Feketéné Ország Juditot a Vaszary János Általános Iskolából,

- Gruber Györgynét a TSZC Bláthy Ottó Szakgimnázium és Szakközépiskolából,

- Illés Ilonát a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolából,

- Dr. Kerekes Kornéliát és Székelyi Zsuzsannát az Eötvös József Gimnáziumból,

- Méry Mártát és Nedermanné Györke Gyöngyit a Kőkúti Általános Iskolából,

- valamint Török Istvánnét a Kőkúti Általános Iskola Fazekas utcai Tagintézményéből.

Minden díjazottnak szívből gratulálunk, köszönjük, hogy gyermekek ezreit tanították, nevelték és segítették, kívánunk nekik további egészséges, boldog nyugdíjas esztendőket!

Az ünnepségen közreműködött Jenei Márta. A helyszínen felléptek a Kőkúti Általános Iskola Fazekas utcai Tagintézményének ötödik osztályos tanulói, majd az elismerések átadását követően Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember előadását hallhatták „Stressz és kommunikáció” címmel, az esemény zárásaként pedig Dezső Marianna zongoraművész és Ribl Ilona csellóművész műsorát élvezhették a pedagógusok.