Könyvbemutatóval kezdődött a tatai KÉSZ csoport jubileumi programsorozata

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) tatai csoportja idén 25 éves, a jubileumot egy programsorozattal ünneplik, melynek első eseménye a „Szent László, a velünk élő lovagkirály” című könyv bemutatója volt április 30-án a Városházán.

 

A 2017-es Szent László-évben sokan, sokféle módon emlékeztek meg az egész Kárpát-medencében a lovagkirályról. A „Szent László, a velünk élő lovagkirály” című tanulmánykötet a KÉSZ és kolozsvári társszervezete, a KÉKK együttműködésének gyümölcse. 2017 júniusában KÉSZ–KÉKK (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és Keresztény Értelmiségi Kör – Kolozsvár) találkozóra került sor Kolozsvárott, ahol az anyaországi és a helybeli értelmiségi fórum egy konferenciával tisztelgett a lovagkirály alakja előtt. A könyv nem csupán az eseményre meghívott előadók tanulmánnyá szerkesztett, bővített  szövegeit tartalmazza, hanem olyan szakemberek írásait is, akik az erdélyi kultúrtörténetnek jó ismerői, elkötelezett kutatói.

A kötet első része olyan szövegeket tartalmaz, melyek a konferencia és az emlékév aktualitásait hozzák közel az olvasóhoz, a második részében szerepelnek maguk a tanulmányok – az előadások szerkesztett, több esetben továbbgondolt változatai. Segítségükkel az olvasó végigkövetheti a Szent László-kultusz mintegy 600 évét: a középkortól a 18. századig a történelem, a liturgia, az ének- és a prédikációirodalom kevésbé ismert szövegein keresztül. A  kutatási eredmények arról beszélnek, hogy Szent László alakjával kapcsolatban még mindig kerülnek elő értékes, ismeretlen vagy csak kevéssé ismert szövegek, dallamok, vannak még kiaknázatlan források, tudnak újat mondani a történeti és szövegösszefüggésekről, miközben a jelenben egyre árnyaltabb portré rajzolódik ki a történeti László királyról, de arról a Szent Lászlóról is, akit szövegek, interpretációk is alakítottak.

Izing László a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tatai csoportjának elnöke a Városházán elmondta: - a csoport fennállásának 25. évfordulója alkalmából egy féléves programsorozatot indítanak, mely más jubileumokhoz is kötődik: a KÉSZ országos szervezete 30. évfordulóját ünnepli, ennek apropójából egy kongresszust szerveznek a parlamentben, a Piarista Diákszövetség tatai tagozata pedig idén 20 éves, ebből az alkalomból a piarista rendház kápolnájában  a rend alapítójára emlékezve szentmisét tartanak majd, mindezek mellé pedig számos egyéb program is szerveződni fog egészen a hagyományos, novemberi Erzsébet bálig.

A tatai könyvbemutatón előadást tartott Gábor Csilla a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének egyetemi tanára, és Szőcs Csaba a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója, római katolikus plébános. A kiadvány megjelenését a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kezdeményezésére a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázat keretében a Magyar Kormány támogatta. Akik érdeklődnek a könyv iránt, beszerezhetik a kiadványt a KÉSZ tatai csoportjánál.