A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Köszönet az egészségügyben dolgozóknak!

Tata Város Önkormányzata a Semmelweis-nap alkalmából idén is megrendezte hagyományos ünnepségét, melyen az egészségügyben dolgozókat köszöntötték június 27-én.

 

200 évvel ezelőtt, 1818. július 1-jén született Budán Semmelweis Ignác orvos, az anyák megmentője, az orvostudomány egyik legnagyobb alakja. Semmelweis Ignác születésnapja a magyar egészségügy napja, melynek alkalmából Tata Város vezetése évről-évre köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak az emberek egészségének védelméért, megőrzéséért és a gyógyításban végzett munkájukért, elhivatottságukért. Michl József polgármester a tatai eseménnyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: - Bár Semmelweis Ignác rendkívül nehéz, tragikus sorsot élt meg, mégis óriási ajándékot adott a világnak tudásával és odafigyelésével. Nagy köszönettel tartozunk neki, és rajta keresztül az orvosok, egészségügyben dolgozók közösségének, hiszen azért élnek, hogy testileg-lelkileg megmentsenek minket. Ezért fontos, hogy a hálánkat minden évben kifejezzük a város nevében azoknak, akik itt gyógyítanak és vigyáznak ránk.

Az eseményen Dr. Cseh Tamás a Tatai Egészségügyi Alapellátó Intézmény vezetője is köszöntötte az ünnepség résztvevőit, kiemelve: - Semmelweis Ignác tanította meg, hogy a gyógyítás nem szakma, hanem hivatás, s életéből meríthetünk erőt mi is, akik az élet rögös útját járjuk.

Az ünnepségen hagyományteremtő szándékkal Michl József polgármester külön is megköszönte azon egészségügyi alapellátási feladatot végző háziorvosaink munkáját, akik idén tevékenységük megkezdésének jubileumát ünneplik:  Dr. Németh Ágnes gyermekorvos 50, dr. Szanda Mátyás fogorvos 40, dr. Reviczki Sándor háziorvos 35, dr. Kicska Zsuzsanna gyermekorvos pedig 30 éve kezdte pályáját. A 2018-ban jubiláló szakemberek sorában elismerésben részesült Bartáné Fischer Viktória 30, valamint Kaposi Melinda 25 éves kiemelkedő védőnői munkájáért. Az előző évben Nagyné Szűcs Rózsa 30, Kálmán Marianna pedig 25 éves védőnői jubileumát ünnepelte, ebben a körben most őket is köszöntötte Michl József. A helyszínen a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara oklevelét vehette át Klausenberger Krisztina kimagasló munkájáért. Gratulálunk a szakembereknek, munkájukhoz, mindennapjaikhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Az ünnepségen közreműködött Jenei Márta, valamint az Egressy Kamarakórus, karnagy: Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, zongorán kísért Dezső Marianna.