Rendkívüli kistérségi ülés volt a Városházán

Rendkívüli ülést tartott a Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács április 24-én a Városháza dísztermében.

Az ülésen két napirendi pontot tárgyaltak. Először tájékoztató hangzott el a „Humánszolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában” című, EFOP-1.5.2-16-2017-00043 azonosító számú projektről, majd ezt követően zárt ülésen tárgyaltak a központi orvosi ügyelet jövőbeni működtetéséről. Ezzel kapcsolatban Michl József, a Társulási Tanács elnöke az ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: - a tatai kistérség az elmúlt időszakban a központi orvosi ügyeleti feladatokat nem saját szervezésben végezte el, hanem egy külső cég bevonásával, ennek a cégnek lejár a szerződése ezért új közbeszerzést írtak ki, három évre meghirdetve a feladatellátást. A felhívásra egy pályázó jelentkezett az orvosi ügyelet megszervezésére, az INTER-AMBULANCE Egészségügyi Szolgáltató Zrt., amely az elmúlt két évben már sikeresen szervezte a sürgősségi orvosi ellátást, így a Társulási Tanács újra őket javasolja elfogadásra a térségi önkormányzatoknak. Michl József hozzátette: - az INTER-AMBULANCE eddig is mindenki megelégedésére végezte a feladatát, amennyiben a döntést a települések jóváhagyják, a következő három évben tovább folytathatják munkájukat.