A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Klasszikust olvas, miközben ír – Várady Eszter

Az Egy csészényi hang elnevezésű sorozat újabb előadása szokás szerint muzsikával kezdődött, melyet a Menner Bernát zeneiskola tanárai és növendékei szolgáltattak a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár közönségének, szeptember 25-én.

 

 

Várady Eszter, az esztergomi Helischer József Könyvtár igazgatója vendégeskedett nálunk. Kérdezője, Bánhidy Vajk tanár úr őszinte faggatózással vezette át élete eseményein. Kedves öniróniával, lefegyverző őszinteséggel és egyszerűen, baráti közvetlenséggel beszélgettek, bevonva a riposztokat élvező közönséget is. Az idegen is úgy érezhette, hogy régi ismerősével találkozott újra. Annak ellenére, hogy ők ketten már többször szerepeltek együtt ilyen felállásban, a tanár úr mégis tudott olyan apróságokat, érdekességeket kérdezni, melyek az ő számára is újdonságot jelentettek az írónő életében.

A kezdet, mint sokaknak, versírással kezdődött, s az első olvasmányélmények, a pörgős, kalandos May Károly, Verne könyvek mellett, az igazi mély benyomást Fekete István művei jelentették. Olyan nagy hatást gyakoroltak Várady Eszterre, hogy levélben megkereste az írót és eljuttatta hozzá az addig megírt verses szárnypróbálgatásait. Kedves válasz érkezett: olvasson, olvasson és olvasson, minél többet! Ez a levélváltás azután meg is jelent a Fekete István hagyatékát összegyűjtő kötetben. Eszter meg is fogadta a tanácsot, saját bevallása szerint „függővé vált”, annyira, hogyha nem jut hozzá napokig az olvasáshoz, jóformán elvonási tünetei vannak, nem érzi jól magát a bőrében.

 

Volt egy másik érdekes pillanat is életében, amikor Nagy László költőt kereste meg, s a megilletődöttségtől csak ennyit tudott mondani: „én is szoktam verseket írni”, mire a Nagy László figyelmesen ránézett, s így válaszolt: „maga prózát fog írni”. Ez akkor elképzelhetetlennek látszott.

A 80-as évek vége felé viszont, amikor mind több és több nyugati lektűr jelent meg nálunk, egyre mérgesebben olvasta azokat, mert megbotránkozott sekélyes színvonalukon. Végül mondhatjuk, hogy „dühből”, felháborodásból, „hát ilyet én is tudok írni” felkiáltással megírta élete első krimijét. Irodalmi igényességgel, nagy felkészüléssel, gondos háttérmunkával született meg ez a mű, melyet még huszonhárom követett. Sükösd Mihály lektorálta és elragadtatottan ajánlotta kiadásra, anélkül, hogy tudott volna bármit is az író személyéről. A könyv angolos álnéven jelent meg, az akkori elvárások szerint, s máig nem a saját nevét használja. „Nem én vagyok, én csak megírtam, semmi egyéb közöm nincs hozzá” – indokolta meg az álnév használatát. Ma már, az internet világában sokkal kevesebb utánjárással lehet kideríteni egy regény szakmai hátterét, az esetleg szükséges orvosi, közgazdasági, vagy éppen régészeti vonalát, de a pontossághoz ma is ragaszkodik, ez alapelve. A választékos stílus s az aprólékos háttérmunka mellett van még valami, amin a kezdetek óta nem változtatott: ma is kézzel írja műveit, s csak utána viszi gépbe azokat. Alig javít, szinte „diktálásra” ír. Ha a konfliktus helyzetet megtalálja, utána a szereplők gondos megválasztása következik, de a helyszín kiválasztása már nem olyan döntő. Sajnos a mai világban az íráshoz szükséges nyugalmat, a témában való elmerülést nagyon nehéz megteremteni s ez az oka, hogy most is van félbe hagyott írása. Reméljük, nem kell sokáig várnunk az újabb Esther G. Wood könyv megjelenésére.

 

 

Petrozsényi Eszter